A Király magányossága
Amikor elindítottam a blogot, első ötleteim közt volt, hogy Király Tamásról írjak. Aztán nem írtam még sem, csak a Baltazár Színházzal közös munkájáról. Miért? Nem igazán volt róla olyan forrásanyag, amiből használható posztot lehetett volna kreálni. Már akkor elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehetséges ez, amikor az ország legnagyobb tervezőjéről van szó.
Eltelt két év, és az internet tele van Király Tamásról szóló cikkekkel, posztokkal, a lappangó képek pedig özönlenek a facebookra. Ismét egy tragédia kellett ahhoz, hogy ráeszméljünk, mit és kit veszítettünk.
Nincs a magyar divatvilágban olyan szereplő, akire ne hatott volna Király Tamás munkássága, egyénisége. Akár befutott tervezőkről beszélünk, akik bátorságot merítettek tőle, akár kezdőkről, akiket még taníthatott. De említhetnénk a ma már vezető divatlap főszerkesztőjeként, divatfotósként, vagy divatesemények szervezőjeként ismert embereket, akiket anno modellként szerepeltetett bemutatóin és fertőzött meg a divattal.
Először a nyolcvanas évek vége felé találkozhattam munkáival. A New Art Studio fogalma akkor olyan misztikummal bírt, amit ma maximum egy először nyugaton járó, nagy világmárka üzletébe bemenni bátortalan divatrajongó érzehet, amikor szembesül az imádott névvel a bejárat felett.
A Petőfi Csarnokban láttam először divatbemutatóját. Mindenféle fura szerzetek bolondultak meg a színpadon- nem vonultak, mint ahogy addig máshol láthattam- kukás konténerből bújtak elő a legőrültebb kompozíciókat magukon viselve. Az üzenet világos volt. Ruhát bármiből lehet csinálni, és divatot is.
Miközben ő maga nagy ívben tett a divatra, és a saját feje után ment. A divat meg őutána.
A magyar divatszakma gyászol. Az újságok kommentjeit pedig telefröcsögik az ismeretlenek, akik még a nevét sem hallották ezelőtt.
Elgondolkodom azon, vajon Paco Rabanne , Vivienne Westwood, vagy Jean Paul Gaultier miért tud nem csak ismert, hanem elismert is lenni hazájában. Velük megtörténhetne ugyanez? El tudnánk képzelni azt a világot, amiben az előbb említett tervezőkről egy könyv sem szólna, nem lenne kiállítás az alkotásaikból, egy hivatalos díjjal sem rendelkeznének és napi megélhetési gondjaik lennének? Ugye nem. A hozzájuk hasonló kvalitású Király Tamásnak pedig ez adatott meg, és az a tiszteletlenség, amellyel halálának körülményeit kifecsegik a bulvárnak.
Az utóbbi egy hónapban párizsi útjáról posztolt képeket facebook oldalára. Akkor is, és azóta is többször átnéztem őket, és nem tudtam szabadulni a furcsa érzéstől. Sötét szemüvegben, magányosan állt olyan helyeken, amelyeket így még nem láttunk. Iszonyatos nagy magány, és csend árad a képekből. Király Tamás szinte kiég a fotókból. Akkor gondolkodtam el, hogy ez az ember mennyire magányos, és hova tarthat vajon.
Sajnos ma már tudjuk a választ.
Az illusztrációként használt fotókat Almási j. Csaba, és Bege Nóra készítették.