Az év divatbloggere lettem! – Fashion Awards Hungary 2014

Az év divatbloggere lettem! - Fashion Awards Hungary 2014 - minden-mas, ujdonsagok -

1Ritkán szoktam személyes jellegű posztot írni, outfitteset meg pláne nem, így a mostani egy kirívó eset lesz, annál inkább is, hogy díjazott sem voltam még soha. Ideje megtörni a hagyományokat!
Május 22.-én megrendezésre került a 10. Fashion Awards Hungary díjátadó gálája. A kezdetektől figyelemmel kísértem a rendezvényt, amely rengeteg viszontagságon ment keresztül az évek folyamán. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a divatszakmát összefogni nem kis feladat.
Először is tisztázzuk a díjakra való jelölés menetét: a szervezők minden évben a divatszakma legjavának- magazinok főszerkesztőinek, divatszerkesztőinek, stylistoknak, modelleknek, sminkeseknek, fodrászoknak- küldik szét a szavazólapot. Ezen a lapon nincsenek felajánlott nevek, minden szavazó a saját belátása szerint jelöli az általa nagyra tartott egyént. Saját szakmájának kategóriájában viszont senki nem szavazhat. A szavazatok beérkezését követően a szervezők a díj átadásáig titokban tartják a nyertesek kilétét. Ez olyannyira így van, hogy 2006-ban díjátadóként én is csak a boríték kinyitását követően tudhattam meg, hogy ki lett az év fodrásza. De erről majd később még mesélek…
fashion awards hungary 2014

Az idén újdonságként divatblog, illetve divatblogger kategóriában is keresték a szakma által legjobbnak tartott egyént/oldalt. Nagy meglepetésemre-mivel eléggé szkeptikus vagyok mindenféle díj jelölésekkel, és még sosem volt szerencsém ilyesmiben- én is a jelöltek közé kerültem.
Amint már említettem nyolc éve díjat adhattam át, amelyet akkor Koczka nyert el. Iszonyatosan ideges voltam, mert akkor még nem ismertem őt,és rettegtem mi lesz, ha ő nyer, én meg nem tudom kinek kell átadnom a díjat, ráadásul egy Groovehouse videoklip forgatásáról zuhantam be a gálára igen fáradtan. Persze, hogy Koczka nyert, akivel azóta nagyon jó barátok lettünk, és sokat is dolgoztunk közösen. S amint az alábbi képen láthatjátok, akkor teljesen véletlenül mindketten piros-feketében érkeztünk.
fashion Awards Hungary Koczka Parádi Gabriella

Ezért az idén úgy gondoltam, hogy babonából szintén piros feketében fogok érkezni. A ruhjámak Dobó Kata for CAKÓ kollekcióból választottam, a nyakláncom a MAI THEORY csodás alkotása volt, a lépten-nyomon elhagyott clutchom pedig a Primadonna paprikapiros csodája volt, karkötőim H&M és Swarovski sokaság.

10376196_700787809975847_7858144161044953578_n (1)

A szervezők humorát dícséri, hogy a blogger kategória díjátadója Koczka volt, aki poénból szintén piros fekete ruhában érkezett. S hogy mennyire szinkronban voltunk, azt az is példázza, ahogy a körmünket kifestettük. Viccesen mutattam, hogy milyen babonás vagyok, erre kiderült, hogy az ő körmei is teljesen hasonlóan két színben vannak kifestve. Később direkt készítettünk egy ilyen fotót:

fashion awards hungary 2014 koczka parádi Gabi pumpkin paradise

Legnagyobb meglepetésemre a blogger kategória díjátadását nem hagyták a gála legvégére, hanem harmadikkémt hírdették ki. Az öszes katagória jelöltjének bemutatkozó filmjét itt láthatjátok:

Parádi Gabi Fashion Awards Az év divatbloggere 2014 Pumpkin Paradisefashion awards 2014 az év divatbloggere Pumpkin Paradise Parádi Gabriella Koczka fotó femcaféAmíg ki nem mondták a nevem egyáltalán nem izgultam, mivel ahogy már említettem a több, mint húsz éves pályafutásom alatt soha semmilyen díjjal nem jutalmazták semmiféle tevékenységemet. Megdöbbentett, hogy mekkora taps, fütyülés, és kiabálás fogadta a győzelmemet. Nagyon hálás vagyok a divatszakma minden képviselőjének, aki rám szavazott. Nagyon nagy öröm ez számomra, visszaigazolás, és elismerés.
Szintén köszönöm a kategória másik két jelöltjének gratulációkat.
Meg kell említenem a további kategórák nyerteseit is.

Fashion Awards Hungary 2014

Fashion Awards Hungary 2014
Az év női modellje Axente Vanessa , férfi modellje Misa lett. Az év divatfotósa a villámgyors fotós karriert befutó, nagyon tehetséges Éder Krisztián, aki  szimpatikus módon egyetlen kollégájáról, és mesteréről Viszlay Márkról sem feledkezett meg. Ő pedig a már hagyományosnak mondható performanszával dobta fel az estet- idén a karton díjat “tette magáévá”. Nagyon boldog voltam, hogy a szintén két évtizede pályán lévő, stylistok sokaságát kinevelő Kiss Szilárdot végre elismerésben részesítette a szakma, ugyanúgy Anda Emit, aki az év divattervezője díjat vihette haza. Neki simán átírhatták volna az ” évtized” szóra az év díaj elnevezését. 2014 fodrásza Barsi Balázs lett, akivel korábban sokat dolgoztunk együtt. Kellemes meglepetésként ért, hogy közös munkáink közül beválogatott az őt bemutató kisfilmbe. Az év sminkese Fazekas Richard, aki egykori mesterével együtt volt a jelöltek közt. Végtelenül kedvesen említette meg ő is kollégáit és tanárát. Az év fiatal divattervezője díjat a The Four formáció vihette haza.

Végül egy szomorú apropó kapcsán posztumusz díjként Király Tamás fiának adták át A magyar divatért díjat.

S hogy a köszöneteknek ne legyen vége: itt szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy ennyi éven át kitartanak, és próbálják összefogni a szakmát, s hogy ez a jubileumi díjátadó létrejöhetett.  Egyben nagyon köszönöm mindenkinek, aki valaha a Pumpkin Paradise Blogon vendégként publikált, vagy az editorialok készítésében közreműködött. Férjemnek John Ondreasznak pedig nagy hála a blog technikai hátterének biztosításáért és családomnak azért, hogy az őrült életformámat elfogadják.

10317574_10152140284213947_441267040702136310_o

Végül álljon itt azoknak a neve, akik a Pumpkin Paradise indulásától az editorialok elkészültében munkájukkal, vedégposztjukkal segítették azt, hogy a blog ilyen legyen. Köszönöm!

Almási J. Csaba, Gáspár Viki, Sípos Zita, Tóth Ildikó, Larion Oscar, Horacsek Ági, Koczka, Titkos Bernadett, Artmodells, Unique Modells, Kulcsár Edina, Makkai Krisztián, Vági Krisztina, Bikali Kyra, Pádár Bernadett, Szabó Dóri, Iszak Eszter, Vogl Borcsa, Udvardi Attila, Hidasi Ildikó, Zsidró szalon, Bege Nóra, Konok Zsuzsanna Susie, Mirelle