Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban

Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban - kiallitas, ujdonsagok -

Egyik olvasóm kérdezett arról, hogy vajon 2020-ban milyen kiállításokra számíthatunk a londoni V&A-ben. Kicsit utánanéztem a dolgoknak és kiegészítettem a 2019 második felére várható izgalmas, divathoz kapcsolódó tárlatokkal. Lássuk, mire érdemes figyelni, és kuporgatni a repjegyre és szállodára valót.

2019 Szeptember 21-én nyit Tim Walker: Wonderful Things című tárlat, amely a zseniális fotográfus életművét mutatja be. Fotók, filmek, és installációk egyaránt bemutatásra kerülnek, valamint 10 vadonatúj sorozat, amely erre a kiállításra készült.

Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban - kiallitas, ujdonsagok -

Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban - kiallitas, ujdonsagok -

2020 február 29 – június 20 -ig Kimono: Kyoto to Catwalk címmel a japán ruhadarab történetét, fejlődését, valamint a nemzetközi divat részévé válásását mutatja be egészen az 1600-as évektől. Ritka XVII. és XVIII. századi darabokat is bemutatnak majd, amelyek most először érkeznek Angliába. Festmények, rajzok és fotók is színesítik majd a gyűjteményt.Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban - kiallitas, ujdonsagok -

KIMONO Times, Akira Times, 2017 © Akira Times2020 április 25 – 2021 január 3 Bags!

A táskák történetére és fejlődésére koncentrál ez a kiállítás, amely az ezerhatszázas évektől vizsgálja a kiegészítő szerepét. Mintegy 300 darab tárgyat vehetünk majd szemügyre, vágyakozhatunk, és eshetünk gondolkodóba vagy éppen szerelembe. Természetesen a híres Birkin és a Louis Vuitton bőrönd sem marad majd ki a bemutatóról.

Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban - kiallitas, ujdonsagok -
Anya Hindmarch’s ‘Walker Crisps’ sequin and bead embroidered bag, London 2000 (Anya Hindmarch)

2020 június 27- 2021 január 10 Alice in Wonderland 

Ilyen kiállítások lesznek a V&A-ben 2019 második felében és 2020-ban - kiallitas, ujdonsagok -
Zenaida Yanowsky as The Red Queen in Christopher Wheeldon’s ballet Alice’s Adventures in Wonderland. The Royal Ballet. Photography by Johan Persson /©ROH. Costumes by Bob Crowley

A Victoria and Albert Museum fő kiállítása lesz ez, amely számomra, azért furcsa kicsit, mert 2015-ben már volt hasonló tematikájuk (itt írtam róla). Ezen a tárlaton  a filmes vonatkozásokat is vizsgálják majd, egyik együttműködő partnerük a melbourne-i The Australian Centre for the Moving Image lesz. Amire számíthatunk: jelmezektől a Lolita ruhákig, divattervezőktől a média művészekig.

A Victoria and Albert Museum weboldalát itt találhatjátok, szállást és repülőjegyet erről az oldalról tudtok a legkedvezőbb árakon foglalni.