Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában

Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok -

Tóth Tamara a magyar divattervezők legfiatalabb generációját képviseli, és éli meg az ezzel járó nehézségeket és sikereket egyaránt. Érzékeny és kritikus, valamint igén jó kis fanyar humorral megáldott alkotó. Véleményét gyakran a pólóin teszi közzé, akárcsak most a Full Time Artist feliratú felsőn, mely nem kis fricska a társadalom felé. Valószínű ez lesz az igazi útja, hogy provokáló kritikai hangnemben is reagáljon a világra. Lehet ezt még nem tudatosan teszi. Erre pedig igen nagy szüksége lenne a magyar tervezői közösségnek, hiszen igen kevesen veszik figyelembe azt a közeget, amiben élnek.
Tamara így mesélt az alkotói folyamatról:
“A 2014-es téli kollekcióm megalkotása során egyszerre volt jelen a múltam és a jelenem, mivel néhány hónapja ismét csatlakoztam egy hiphop táncos közösséghez, valamint a kamasz éveim is ennek jegyében teltek, így nem volt kérdés: ez az inspiráció. Megtartva az eddigi kollekcióimra is jellemző feminin és maszkulin jegyek keverését, arra törekedtem újfent, hogy olyan darabokat alkossak, amelyek úton a táncterembe, edzés alatt, viszont akár az ezt követő baráti találkozókon is megállják a helyüket. Az alapanyagok természetes szálakból készültek (pamut, viszkóz és gyapjú) lehetővé téve, hogy a bőr lélegzethez jusson, ez nem csak a sport és a tánc közben, de a mindennapokon is fontos számomra.A korábbi kollekciókban is tőlem megszokott, folyamatosan visszatérő fekete-fehér-szürke szentháromság mellett feltűnik a mélyzöld is, szimbolizálva a nyugalmat, koncentrációt és elmélyültséget, ami a táncművészethez szükséges.”
tamara toth facebook oldalát itt találhatjátok.
Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok -

Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok - Hip-hop kultúra és profi művészek Tamara Toth kollekciójában - oszi-es-teli-divat, minden-mas, magyar-divat, ujdonsagok -