Esther Williams az amerikai hableány

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Esther Williams, az amerikai hableány, 1921. augusztus 8-án született a kaliforniai Iglewoodban, ötödik, egyben legkisebb gyermekként.  Családja azért költözött pont ebbe a városba, hogy a lány  bátyja, Stanton közvetlenül Hollywood közelében tanulhassa a színészmesterséget. Az álomból azonban nem teljesült be, mivel testvére elhunyt. Édesanyja később befogadot egy árva fiút, aki  14 éves korában  megerőszakolta.

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Nővére ismertette meg az  úszással, amelyben sikerült megtalálnia önmagát, minden bánatát az úszásba ölte. Maurine gyakran levitte húgát a tengerpartra vagy az uszodába, ahol Esther rövidesen már a vízimentőktől vett úszóleckéket és sajátította el a pillangóúszás alapjait – később számtalan rekordot állított fel ebben az úszásnemben. Tagja lett a Los Angeles Athletic Club úszócsapatának, 1939-ben pedig már számos nemzeti versenyen állhatott a dobogó felső fokára.

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Az 1940-es olimpián is meg akarta mérettetni magát, ám a második világháború miatt mindez meghiúsult.  Esther ugyanis az olimpia helyett Billy Rose Aquacade Show-jában tűnt fel, ahol nem más, mint Johnny weismüllerrel szerepelhetett együtt. Ha valaki nem ismerné a színész nevét, akkor ajánlom, hogy a Tarzan névre guglizzon rá. A Los Angeles-i showban  nem kisebb stúdió figyelt fel tehetségére, mint a Metro-Goldwyn-Mayer. Első filmjét  1942-ben forgatta  Double Life címmel. Itt is igen jó szereposztás részese lehetett: Mickey Rooney volt a partnere.

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Az úszástól nem távolodott el, hiszen második filmje már egy vizi revü volt.

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Több kisebb filmszerep után a nagy áttörés 1944-ben következett: a Bathing Beaty című filmmel.  Mindenki megcsodálhatta tehetségét az év legnépszerűbb mozijában.

Ettől kezdve pedig sorra kapta a felkéréseket a stúdió vizi-musicaljeiben. Produkcióinak hála a szinkronúszás széles körökben kezdett terjedni, a rajongók száma megsokszorozódott. Nem csoda, ha Esther Williamsre, mint a sportág legfőbb népszerűsítőjére tekintenek. 1952-es filmjében, a Million Dollar Mermaid-ben pedig nem mást, mint nagy elődjét, Annette Kellermant alakította a filmvásznon. A sikerszéria az ötvenes évek végéig tartott. Filmjei főként a vizi jelenetkre fókuszáltak- Williams nem a legjobb színésznő volt, érdemei inkább az úszómedencében mutatkoztak meg.

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

Esther Williams az amerikai hableány - jelmezeksztarok, minden-mas, ikonok-es-divak -

1960-ban engedve férje Fernando Lamas kérésének, visszavonult a filmezésből. Innen től az üzleti életre koncentrált. Kihasználta még mindig jól csengő nevét és saját fűrdőruhamárkát alapított Esther Williams Swimsuit Collection néven, valamint kerti úszómedencéket is gyártani kezdtek a neve alatt. Érdekesség, hogy mindkét vállalkozás még a mai napig is üzemel.

1984-ben olimpiai kommentátorként közvetítette a szinkronúszás versenyszámait. Azok közé a sztárok közé tartozott, akik méltósággal, és szépen tudtak megöregedni. 91 évesen távozott az élők sorából.